- Oktatás -

Az oktatás célja, hogy a tanulók tudásában és személyiségében pozitív és tartós változás jöjjön létre. Ennek eredménye a motiváció, mely hozzásegíti őket a tanulásra való igényhez. 

Nagyon sok tanuló nehézségként éli meg az iskolai teendőket. Sokszor tananyagról-tananyagra lépkednek, mely folyamatban nincs lehetőség az elmélyítésre, és a tanulási folyamat megélésére. A hozzám kerülő tanulók és szüleik gyakran kétségbeesettek, és úgy gondolják, hogy gyermekük megrekedt az iskolában tanultakkal. 

Általános iskolai tanítóként azokat a kompetenciáimat használom, melyekkel a legkisebbekkel foglalkozom. Ennek köszönhetően a felsős tananyagot érthetően, egyszerűbb módon magyarázom, melynek megértéséhez a vizuális élmény is hozzásegíti a gyerekeket. Célom a megértés után az első sikerélmény megélése, mely által olyan motivációt kapnak a gyerekek, amely kellő erőt ad nekik a további nehézségek leküzdéséhez. 

A felzárkóztatáson túl tehetséggondozással is foglalkozom. A tehetséges gyerekek nagy intellektuális teljesítménye mellett fontos, hogy megtanuljanak együtt élni kiemelkedő képességeikkel. Célom oly módon való segítésük, hogy pedagógiailag és pszichológiailag is támogassam őket, annak érdekében, hogy képességeik még jobban ki tudjanak teljesedni.

A közös hang megtalálása, a szimpátia és a szoros mentori kapcsolat nagyon fontos a kollektív munka során. Egész tanévre tervezünk, és sokszor éveken keresztül dolgozom együtt tanítványaimmal, akik tudják, végig ott állok mögöttük, és segítem őket bármi nehézségük akad a tanulásban. 

A szülőkkel való konzultáció után felmérem a gyerekek tudásszintjét az adott tantárgyból egy próba óra keretein belül. Az első, megtartott óra után ismét a szülőkkel egyeztetek, ahol megbeszéljük a tapasztalatokat. Amennyiben közös a szimpátia, bele is kezdünk a munkába.

Az óráimat online, a zoom alkalmazáson keresztül tartom, ahol lehetőség van a tartalmak kivetítésére, valamint a a kijelzőt egyfajta táblaként használva a feladatmegoldásra is. 

Óratípusok:
  • matematika oktatás 4-8. osztályig.
  • Csoportos középiskolai felvételi előkészítő márciusi indulással, a nyár után szeptemberi folytatással 3., 5. és 7. osztályosoknak. Iskolaidőben heti 60 percben, nyári szünetben 4 napon keresztül 2-2 órában. Az oktatás online, kis létszámú csoportokban zajlik.
  • Csoportos középiskolai felvételi előkészítő szeptemberi indulással, augusztusi szintfelméréssel 4., 6. és 8. osztályosoknak. Iskolaidőben heti 60 percben, valamint igény és szükség szerint az őszi- és téli szünet terhére. Az oktatás online, kis létszámú csoportokban zajlik. 
- Szülők/gyerekek üzenetei -
-Zsombor felvételiző

"Megvan, ezzel véglegesítették a helyemet, ami várható volt, azután, hogy jól fel lettem készítve. ☺️"

-Gréta felvételiző

"Az ideiglenes felvételi jegyzékből is tudtuk már, hogy felvettek, de most már megjött az értesítés is. Még egyszer nagyon szépen köszönöm a felkészítést 🤗"

-Viola felvételiző

"Végül teljesen más lett a sorrendem meg az esélyek is, de véglegesen fel is vettek oda, amit elsőnek jelöltem be. Köszönöm a felkészítést 😊😊"

"Felvették Áront a gimibe. 🙂 Oda, amit első helyen írtunk be. Köszi az elmúlt évek támogatását! Nélküled nem sikerült volna! 🤗 "

Mónika szülő

"Ábelt felvették infó szakra, ezt jelöltük másodiknak. Nagyon köszönünk neked mindent 😘"

Anna szülő

"Azért ajánlom a Krisztit mindenkinek/bárkinek -akár csak online foglalkozáshoz is-, mert: - a felsős kitűnő tanuló gyermekemet megtanította az időbeosztásra, a hatékony tanulásra, szuper tanulási módszerekre, amelynek köszönhetően még eredményesebb lett, - az iskolában lassabb tempóban haladó és lusta negyedikes kisfiamnak (😀) segít megérteni a tananyagot, szakszerűen kezeli a lemaradást, úgy magyarázza el az anyagot, hogy a gyerek tökéletesen megérti, és mindehhez határtalan a türelme 😅🙏 - az óradíjat maximális precízséggel tartja nyilván, folyamatosan tájékoztat a gyerek haladási tempójáról. Nekünk nélkülözhetetlen a segítsége, el sem tudom képzelni, hogy bírnám nélküle. Nyugodt szívvel ajánlom!😉"

Alíz szülő

"Nagyon szépen köszönöm, hogy pedagógiailag tökéletesen megfelelő módon tudtál vele bánni, sikerült a bizalmat kialakítani nála, ösztönözni, ami nem egyszerű dolog 🙂 Sok, hasonló sikert kívánok a jövőben is!"

Ildikó szülő

"Daninak is sikerült a felvételi az első helyen megjelölt iskolába. Nagyon boldog volt. Természetes mi is."

Ági szülő

"Megvan a végleges felvételi eredmény, Luca a második legjobb eredménnyel került be, a legmagasabb ponthatáros (angol-német) csoportba."

Éva szülő

"Örömmel írom le a tapasztalatainkat, hogy mások is élvezzék azt a sok hasznos segítséget és tanácsot, amit Dórának nyújtottál és amit újra és újra köszönünk! Szeretettel gondolunk Rád és a jónéhány hónapos munka és izgalom után kellemes nyarat kívánunk!"

V.Andrea szülő

"A középiskolai felvételi fogalmazás részének ellenőrzése miatt kerestük meg Krisztàt, de végül a tesztek kiértékelésében is kértük a segítséget. Jól tettük, mert nagyon sok hasznos információt kapott a lányom, a lexikai dolgokon túlmenően praktikus tanácsokat, ötleteket, a felkészüléshez használható webes lehetőségeket. Mindezt magas szakmai tudással és igazán gyerekbarát stílusban előadva. Látszik, hogy a felvételiben igazán járatos, magasan felkészült és nem utolsó sorban lelkes tanárról van szó." És újra csak köszönni tudom a segítségedet!"

P.Elvira szülő

"Mandit végül Gárdonyba a Chernel Iskola angol tagozatára vették fel, aminek Mandi nagyon örült (végül módosítottunk a sorrenden, mert úgy gondoltuk, hogy a Vasváriba igen kicsi az esélyünk, így a Chernelt tettük az első helyre! Köszönjük a felkészítést, még jelentkezni fogok a következő kislányommal 😊
További jó munkát:"

D.Anett szülő

"Az utolsó pillanatokban tálaltunk rá Krisztinára, de még éppen időben ahhoz, hogy felmérje, hol kell erősíteni Fiamnak a nyelvtani részt és a szülők számára - szerintem - nehezen kontrollálható fogalmazás értékelését. Nem csak pontos és korrekt javításokat kaptunk, hanem az érzékeny területekhez hasznos, emellett élvezetes gyakorlati feladatokat. Egyszer sem maradtak el a biztató mondatok, hasznos szempontok. Végig éreztük a támogató jelenlétet a felvételi eljárás során is. 😊"

K.Magdi szülő

"Köszönöm a gyerekkel való foglalkozást, a sok tájékoztató e-mailt, a munkád. Minden elismerésem, a naprakészségért, türelemért, információkért, ötletekért, szóval az egész munkádért."

M.Ildi szülő

"Sokat beszélgetünk Annával erről a folyamatról és sztem nagyon fontos hogy a Te segítségeddel egy olyan mintát kapott, amelyben tudja már, hogy ha bármilyen kihívás érkezik az életébe a szellemiek terén, tudja hogyan kell rákészülni. Továbbra sem tudom eléggé hangsúlyozni a hálámat. És ajánlani fogunk téged. További sok sikert kívánunk Neked, örömet, szeretetet, gyengédséget, törődést, amit Te is adsz a gyerekeknek."

O.Ildikó szülő

"Nagyon köszönjük az eddigi mindent!!!! Szuper jó kis feladatokat küldtél az elmúlt 2 hétben (is), és folyamatosan csináljuk Erikkel. Hála-hála a türelmedért, a tudásodért, a folyamatos lelkesedésért....."

B.Barbara szülő

"Nagyon szépen köszönjük a munkádat, sokat segítettél Ambinak a motiválásban is! Még egyszer köszönjük a sok segítséget, figyelmességet, motiválást és törődést, amit kaptunk tőled! Örülünk, h a sok tanítványod mellé még bevállaltad Ambrust is:)"

Dr.M.Reni szülő

"Szeretném megköszönni a felkészítést a felvételire, ami neked és a fiúk szorgalmának köszönhetően kiválóan sikerült. Köszönjük a kamaszok igényeire szabott, tematikusan felépített oktatást, gyakorlást, a bíztatást. Szívből ajánlom a munkádat mindenkinek, aki felvételire készül🙂 (Ezt a valóságban is megteszem/tettem már) Sok sikert kívánok a neked a továbbiakban!"

Nné K. Niki szülő

"Nagyon jót írt Bori. 44 matek, 48 magyar. Nagyon köszi mindent, ennek nagy része a te érdemed is. Hálás vagyok 💖"

Cs.Orsi szülő

"Azért gondoltam, megosztom veled a jó hírt, hiszen a te előkészítődről jutott el egy gyerek a Veres Pálné szóbeli fordulójára, szerintem ez óriási és köszönjük.:-) Nem győzök hálálkodni:-)"

P.Andi szülő

"Köszönöm szépen a munkádat. Elképesztő szervezettséggel, pontossággal, felkészültséggel végzed. A veled való közös készülés, tanulás nélkül biztos nem sikerült volna ilyen jól a felvételi Andrisnak."

M.Ildi szülő